Öt nap, öt panel (1.)

Avagy így indult a 15 éves, idén Korcsmáros Pál-díjjal kitüntetett 5Panels karrierje. Spuri mesél róla... Ez az első rész.

Ha a magyar amatőr képregényalkotóknak volt aranykora itthon, akkor az 2008 tavaszán indulhatott, aztán hogy még mindig tart-e arról már nem tudok nyilatkozni, de az biztos, hogy ritkán élhet meg az ember az életében olyan időszakot, ami alkotóként annyira hektikus tudna lenni (a lelkesedéstől a kiégésig), mint amilyen a 5Panels kezdeti évei voltak.

Eh… már most látom, hogy ez mennyire terjedelmes lesz… Bocs.

Magasra nőtt fű

2005-ben reneszánszát kezdte élni a magyar képregénykiadás. Az addig szinte egyeduralkodó Adoc-Semic (lánykori nevén Semic Interprint, ami többek közt a Fantomot is kiadta idehaza a 90-es évek elején) mellett hirtelen több képregénykiadó is feltűnt a porondon (pl. Fumax, Titkos Fiók, Míves Céh, Nyitott Könyvműhely), akik az akkor megszokott újság formátum helyett könyvek és albumok kiadásába vágtak bele. De ekkor jelentkezett be a piacon a Panini is, akik a Hihetetlen Pókember és a Rozsomák mellett Újvilág-címekkel (F4, X-Men) versenyhelyzetbe kergették az Adoc-Semicet az újságosoknál.*

* Aki akkoriban gyűjtötte, láthatta, hogy az eleinte egy, majd kettő amerikai füzetnyi anyagot tartalmazó, vastagabb papírra nyomott, kellemes tapintású Hihetetlen Pókember (Panini) füzetek mellett a Csodálatos Pókember (Semic) számaiban három amerikai füzetnyi tartalom kezdett megjelenni az előbbinél jóval vékonyabb papírra nyomva, gyatrább kivitelben. A két konkurens sorozat nagyjából egy árban futott. Egyik rövidebb, de jobb minőségben, a másik hosszabb, gyengébb minőségben jelentette meg füzeteit, míg végül a Panini két év után kivonult a magyar piacról. A Hihetetlen Pókembert később az eleinte köteteket kiadó, majd az újságosokhoz is visszaköltöző Kingpin vette át.

A 2000-es évek közepén a képregényeknek nem volt egyenes útja a könyvesboltok polcaira (sőt, kulturálisan nemhogy megtűrt, de inkább megvetett médium volt), ezért a jobb érdekképviselet miatt a hazai kiadók egyesületbe tömörültek, és megalapították a Magyar Képregénykiadók Szövetségét, aminek neve azóta már összenőtt a tavaszi Budapesti Képregényfesztivállal és a decemberi Hungarocomix-szal is; előbbit idén már 21. alkalommal rendezte meg az MKSZ.

Ekkoriban tűnt fel a színen az MKSZ-hez hasonlóan civil egyesületi formát választó Magyar Képregény Akadémia, ami a profi, képregényszerető animátorokat, reklámgrafikusokat gyűjtötte magába, és aminek évi kétszer megjelenő Pinkhell című kiadványa grafikailag mindenképp magasra tette a lécet minden alkotó előtt. Többek közt olyan tagjai voltak, mint Fritz Zoltán, Fehér Zoltán, Cserkuti Dávid, Ábrai Barnabás, Gáspár Tamás, de - emlékeim szerint - itt kezdte képregényes pályafutását Felvidéki Miklós és Lanczinger Mátyás is. Fontos megjegyezni, hogy a grafika magas színvonala miatt az MKA meghívásos alapon fogadott új tagokat, ugyanakkor a nevével ellentétben nem folytatott rendszeres oktató jellegű tevékenységet.

Ami 2005-ben még felfutóban volt, az 2008-ra virágot bontott és addigra már valamennyire rendeződött is a képregényes piac. A hirtelen jött kiadók közül az maradt talpon addigra, amelyik jól választotta ki a kiadványait, de ők is visszavettek a kezdeti bátorságból és egyre óvatosabban válogatták meg a kínálatukat. Az MKA is realizálta a csapatuk - a tagok civil állása melletti - munkakapacitását, és az évi kettő megjelenésből évi egyre álltak át. Azoknak a mezei (amatőr/félamatőr) alkotóknak, akik nem voltak profik és/vagy nem álltak kapcsolatban valamelyik kiadóval, nem sok reményük volt arra, hogy a képregényük valaha is megjelenhessen nyomtatásban, pedig titokban mindegyikük erre vágyott.

Ebbe a kiadói/alkotói környezetbe érkezett meg a képregényalkotók új, rendkívül lelkes de főleg amatőrökből álló generációja. Feltűnésük pedig az MKSZ egyik felhívásának volt köszönhető.

Vadhajtások a magas fűben

2008-ban a 4. Képregényfesztiválra az MKSZ meghirdetett egy pályázatot, amire egy 24 oldalas, fekete-fehér képregénnyel lehetett jelentkezni, az első három helyezettnek pedig kiadási lehetőséget* biztosított az egyesület.

* Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az MKSZ vállalta a kiadványok nyomdakészre szerkesztését, a nyomdába küldést, és a kiadói hátteret, tehát hivatalosan is kiskereskedelmi forgalomba kerülhetett a mű. Ezenkívül a nyertes alkotók kaptak ingyen egy-egy standot a fesztiválon. Ugyanakkor - emlékeim szerint - habár a nyomdaköltséget megelőlegezte az MKSZ, azt utólag az alkotóknak meg kellett téríteniük az egyesület felé.

Hogy hányan indultak ezen a pályázaton, azt nem tudom pontosan, de biztosan voltak olyan szerzők, akiknek a képregénye nem nyert, így kimaradtak a lehetőségből, viszont ők sem akarták feladni a dolgot, és ha már elkészítették a füzetüket, akkor valahogy megfinanszírozták a 100-150 példányos kiadást, és vettek asztalt a fesztiválra, hogy bemutathassák a munkájukat. Emlékeim szerint Halmi Zsolt (Mentalent), Fábián Péter és Kozmajer Viktor (Bloodlust), Koska Zoltán (Firka Comics) és Papp Imre (Vahan - de lehet, hogy ő csak a 2008-as év végi Hungarocomixon) mutatkoztak be alkotókként. Hogy mindegyikük indult-e a pályázaton, ezt sem merem kijelenteni 100%-ig. Habár én a saját kiadványomat nem küldtem be a pályázatra, mégis az MKSZ felhívása adta a lökést, hogy végül kiadjam a képregényemet, és standot állítsak a fesztiválon. Elmondhatatlan élmény, amikor az ember az első munkáját (még ha az egy kis füzetke is) kinyomtatva láthatja: a bennem élő gyerek - aki mindig is csak álmodhatott arról, hogy valaha megjelenhet a képregénye - egy kicsit felujjongott magában és büszke volt magára, főleg azért, mert ezt segítség nélkül, önerőből érte el.

De természetesen mint minden kezdő alkotó - akinek semmi fogalma sincs az egész képregénypiacról, viszont meg van győződve róla, hogy a világ legjobb képregényét készítette el - én is sértődöttséggel és irigységgel vettem tudomásul, hogy a kiadók nem állnak sorba, hogy lecsapjanak a következő képregényem jogaira, és hogy az MKA rám se hederít. Ez csak azért van - gondoltam - mert a kiadók is meg az MKA is ilyen sznob banda, meg különben is… Nyilván semennyire nem volt igazam, és persze szégyenkezve is tekintek vissza akkori önmagamra, de az biztos, hogy ezt a “szakmai mellőzöttséget” minden amatőr alkotó átélte, és ez a csalódottság egyfajta bajtársiasságot is kialakított közöttünk a fesztivál két napjára. A következő rendezvényeken pedig már jó ismerősökként folytathattuk a világ dolgainak nagy megfejtését az újabb kiadványaink mellett állva.

Habár a 5Panels megalakulására 2 évet kellett még várni, a 2008-as fesztivál volt az a pont, amikor az “alapítótagok” egy része osztozhatott ugyanabban az alapélményben: ha mi nem teszünk valamit a magunk érdekében, hiába várunk bárkire, hogy felkaroljon minket… (folyt. köv.)

Tálosi András (Spuri) - a Bubi Bolt szerkesztője