Öt nap, öt panel (2.)
Avagy így indult a 15 éves, idén Korcsmáros Pál-díjjal kitüntetett 5Panels karrierje. Spuri mesél róla...
Nem olvastad az első részt? Itt pótolhatod:
Azt már tudjátok, milyen körülmények fogadták az amatőr képregényalkotókat a 2000-es évek végén, úgyhogy ideje feltérképezni, milyen irányok és kapuk nyíltak meg előttünk az önmegvalósításhoz, és hogy hol volt helye ebben a 5Panelsnek.
Spoiler: nem fogunk eddig eljutni, de türelem…
Jókor jó helyen
Habár azt mondtam, 2008-ban sem a kiadók, sem az MKA (Magyar Képregény Akadémia) nem álltak sorba az újonnan feltűnt alkotókért, hogy felkarolják őket, azt mindenképp le kell szögeznem, hogy ez eleve egy teljesen irreális elvárás volt a részünkről (talán használhatom a többesszámot). Csak azért vártuk az elismerésüket, mert nem láttunk más utat a hazai “sikerre”, hiszen nem is volt semmilyen tapasztalatunk a képregénykiadásban. Azt éltük meg törvényszerűnek, amit magunk körül láttunk, azaz CSAK ÚGY lehet valakiből itthon “kiadott” képregényalkotó, ha vagy felkarolja egy kiadó, vagy csatlakozik az MKA-hoz, ahová nem lehetett egykönnyen bejutni. Ha ez nincs, akkor maradnak a saját magunk által megfinanszírozott kis füzetecskék, amiket jó, ha 100 példányban el tudunk passzolni. Ez egyébként hosszú távon nagyon lelombozó jövőképet adott elénk, de ettől függetlenül az elején még minden alkotót vitt a lendület.
Azt viszont mindenképp meg kell jegyeznem, hogy az MKSZ (Magyar Képregénykiadók Szövetsége) már a kezdetektől követte az újoncok kisebb seregét, és mindig igyekeztek nekünk kedvező helyzetet teremteni, vagy valami módon támogatni minket: pl. a rendezvényes asztalárak díját alacsonyan tartották a mi esetünkben, de már az is segítség volt, hogy egyáltalán engedték, hogy standot állítsunk a Hungarocomixokon és a Fesztiválokon, pedig ekkor az egyesület még tényleg csak képregénykiadókból állt, és a független alkotók felkarolása nem jelentett prioritást a tevékenységükben.
Így hát az új alkotók közül többen is mindig lelkesen készültünk valami újdonsággal az aktuális rendezvényre (ide tartoztak a börzék is), és mindig jó érzés volt megtapasztalni, hogy voltak vásárlók, akik nemcsak megvették a munkáinkat, hanem el is olvasták, és a kepregeny.net fórumán* vagy a következő rendezvényen vissza is jeleztek az alkotóknak.
* A kepregeny.net (vagy ahogy mindenki emlegette, a kánet) a magyar internet hőskorában - a 2000-es évek elején - indult, és az ottani fórum nagyon gyorsan a magyar képregényrajongók online gyűjtőhelye lett. Lényegében a képregényes társadalom minden résztvevője jelen volt ott a kiadóktól kezdve, az alkotókon át a vásárlókig vagy egyszerű rajongókig. A mai napig nem találni olyan felületet, ami ilyen sikeresen összeterelte volna egyetlen helyre a szubkultúránk minden tagját. Én főleg arra emlékszem, hogy mivel sokak számára új volt az írásban, fórumszobákban történő kommunikációs forma, ezért rengeteg félreértés, parázs vita, személyeskedés és vérre menő veszekedés alakult ki, amit mano (az admin) igyekezett erős kézzel moderálni. Akkoriban rengetegen töltöttünk rengeteg időt ott, és az alkotók számára azért is volt fontos, mert itt tudtunk az újdonságainkról úgy hírt adni, hogy az eljusson a célközönségéhez. A kánetből aztán 2013-ban kilencedik.hu lett, és - habár a fórumról elköltözött a nép - a mai napig ők az első számú magyar képregényes hírportál.
Az amatőr alkotók számára kivételesen kedvező időszak volt ez, hiszen előttünk nagyon kevés képregény jelent meg magyar szerzőktől, ezért a vásárlóréteg is elnéző volt és nem állítottak elénk nagy elvárásokat. Ez ma már aligha lenne így, és erre vissza is fogok térni később, de az biztos, hogy első fecskének lenni áldott helyzet volt akkoriban, mondhatni tényleg jókor voltunk jó helyen. Annyira újnak számítottunk egyébként a képregényes piacon, hogy létre kellett hozni egy külön kategóriát, amibe a szakma képviselői be tudtak sorolni minket, és jobb híján mi lettünk a “szerzőis képregényesek”.
…fogpiszkáló, ha el nem b@&#om!
2010-ben ott tartottunk, hogy mi, szerzőisek már két éve “gyötörtük” a vásárlókat a különböző kísérleti jellegű munkáinkkal, akkor még egymástól függetlenül. Engem viszont nem hagyott nyugodni, hogy nem leszünk ismertebbek, és akkor jött a “fantasztikus” ötlet: indítani kell egy oldalt, ahol minden nap egy-egy sorozat folytatódna 5 képkockával. Hogy miért pont öttel, fogalmam sincs, de az biztos volt, hogy a terv szerint öt sorozatot táraztunk volna be, minden napra egyet, és azok frissültek volna mindig hétről-hétre. 5 nap, 5 sorozat, 5 panel. Innen jött a 5Panels név is.
Hogy ez miért érte volna meg? Hát ki ne hallott volna annak idején a reklámhelyek eladásából származó bevételről? És ha minden nap jönni fognak az érdeklődők (mert azok nyilván jönni fognak), akkor természetes lesz, hogy a reklámbevételek is jönni fognak, amiken aztán osztozunk majd az alkotókkal. Így megéri képregényezni, nem?*
* Szándékos másolásról nem volt szó, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy tudat alatt nem a Párkocka mögött álló szerkesztői elképzelést akartam én is megvalósítani. A Párkocka 2010 elején indult és lényegében ugyanazt csinálta, amit szerettem volna, csak profi alkotókkal, profi webes háttérrel, komolyabb pénzügyi elképzeléssel. Náluk megvalósult az, hogy minden hétnek volt egy témája, amire az öt alkotó elkészített egy néhány kockából álló képregénycsíkot (kb. mint a Garfield) és azokat publikálták: egyet-egyet egy-egy nap (ugye, hogy ismerős). Többek közt a mai napig aktív Marabu és Bélabátyó is feltűnt az alkotók közt. Pontosan nem tudom, meddig maradt fenn az oldal, vagy hogy mennyi bevételt sikerült realizálniuk, de az biztos, hogy a Vadvirágok kiadó 2011-ben kötetbe gyűjtve kiadta a Párkocka csíkok első évadát.
Nyilvánvalóan részemről ez volt a lehető legnaivabb üzleti elképzelés, ami csak lehetett (és ha valaki ma ugyanezzel állna elém, azt helyből lebeszélném róla a mai fejemmel). De mivel a név már megvolt, az “üzleti terv” megvolt, hinni kezdtem benne annyira, hogy azt mondjam, ez sikerülni fog, csak találni kell magam mellé másik négy embert.
Amikor feldobtam az ötletet, az akkor még útkereső időszakát élő Molnár Gábor volt az első, aki jelentkezett a felhívásra. Aztán ott volt a Gombalovas párosa (egy ikertestvér pár), akiknek volt már egy weboldaluk, amin pusztulatvicces stripeket közöltek időről-időre, na, ők is beszálltak a buliba. És habár nem valósult meg a “minden napnak legyen saját sorozata”-terv, de 2010 szeptemberében, ebben a felállásban elindult a 5Panels. Akkor még szó sem volt alkotócsapatról, csak egy oldalról, ahol lehetősége volt bárkinek megmutatnia magát. Tippeljetek, meddig élt az “5 nap - 5 sorozat - 5 képkocka” dolog? Kb. egy hónapig. De lehet, hogy kettőig is.
Ezalatt a két hónap alatt viszont meghívtam (az első cikkben már említett) szerzőiseket, hogy “költözzenek be” a 5Panels oldalára, így került a képbe Koska Zoltán, a Bloodlust csapata, Halmi Zsolt és Papp Imre. De ekkor csatlakozott Pádár Ádám (Pádi) is - aki minden akkor létező körben benne mozgott és zsizsegett ezerrel - és szerintem azóta is (most már 15 éve) folyamatosan toborozza az embereket a csapatba. Emlékeim szerint neki köszönhetően került be Karina McGill is a 5Panelsbe.
2010 decemberére tehát összeállt egy tettre kész csapat, miközben az egész koncepció, ami miatt összegyűltünk teljesen hamvába holt. Az emberek megvoltak, a 5Panels név pedig a weboldalból a csapatra öröklődött tovább. Mi voltunk a 5Panelsesek. De a legszebb az egészben az volt, hogy igazából az alapelképzelés eddigre már senkit nem is érdekelt, mert lassan egy ismeretség és barátság alakult ki a tagok között, és együtt kezdtük el megélni a képregényalkotás iránti szeretetünket, ki gyengébb, ki szorosabb kötődéssel.
A kérdés pedig hirtelen az lett, hogy mihez kezdjünk ezzel az erőforrással? És a válasz akkoriban egyáltalán nem volt evidens. De ezt hagyjuk meg a következő alkalomra, úgyhogy: folyt. köv.
Tálosi András (Spuri) - a Bubi Bolt szerkesztője
