Öt nap, öt panel (4.)
Avagy így indult a 15 éves, idén Korcsmáros Pál-díjjal kitüntetett 5Panels karrierje. Spuri mesél róla...
Nem olvastad az előző részt? Itt pótolhatod:
Már épp túl voltunk az első identitás-krízisünkön, azaz alighogy megválaszoltuk a kérdést, hogy mégis milyen formátumot választunk ahhoz, hogy a műveinket a köz elé tárjuk, amikor újabb dilemmával találtuk szembe magunkat. Ez volt a 5Panels második krízise.
Busó-járás a hely neve, hol aznap este járt…
Miközben folyamatosan dolgoztunk a kiadványokon, és a Vadhajtás után jött a Staféta, majd a Szüret*, a háttérben zajlott egy minden eddiginél nagyobb volumenű képregény előkészítése. Ezalatt Molnár Gábor már megtervezte a 5Panels jellegzetes “4 csíkos 5 paneles” logóját (ezt később Sándor Róbert egészítette ki a 5Panels felirattal, és azóta is ezt a végső változat van használatban).
* Hogy mennyire nem volt egyszerű annak idején szerzőisnek lenni: nehéz volt olyan digitális nyomdát találni, ami egyrészt normális áron, normális minőségben gyártotta le a kb. 100 példányt, másrészt gyorsan is dolgozott, mert jellemzően épphogy elkészültünk vele úgy határidőre, hogy az adott rendezvényen megjelenhessen a kiadvány. Amikor viszont teljesen véletlenül megtaláltuk az ideálisat, akkor az annyira olcsó és jó minőségű volt, hogy nem akartuk elhinni, úgyhogy csak úgy hívtuk az embert, hogy az “őrült nyomdász” (a modorával amúgy cseppet sem cáfolta meg ezt a nevet). Voltak néha gyártási bakik, mert a Szüretet például úgy kaptuk meg, hogy szombaton késő délután készült el vele a nyomdász, elhozta, kifizettem, ő elment, én meg otthon vettem csak észre, hogy kifordítva rakta rá a borítót a füzetekre (azaz a belső oldalon használt egész oldalas reklám lett a címlap). Mivel másnap reggel már rendezvényre kellett vinni a kiadványokat, ezért éjszaka egyesével felfeszegettem a kapcsokat a füzeteken, kiszedtem a belső lapokat, aztán megfordítottam a borítót, és ment rá vissza a belív, aztán kapcsokat visszahajtogatni, mintha mi se történt volna. Ezt játszottam végig az összes példánnyal. Nem volt őszinte a mosolyom…
A staféta rajzolás (azaz, hogy egy-egy stripnek minden képkockáját más rajzolja meg úgy, hogy nincs előre kitalálva a strip története, és minden a következő rajzoló fantáziájára van bízva) annyira beleivódott a csapat módszertanába, hogy úgy éreztük, nagyon jó móka lenne, ha egy egész kötetnyi történetet mesélnénk el ezzel a technikával. Egy alkotó tehát nemcsak egy képkockát, hanem több oldalt készített el és így vitte tovább a történetet. Pádár Ádám (Pádi) ehhez dobta be a különleges képességgel bíró busók ötletét. Ha jól emlékszem, már kidolgozott karakterterveket adott be a közösbe, és nekünk csak a történet sodrását és irányát kellett kitalálnunk köréjük. Így született meg az első 80 oldalas kötetünk, a Majd ha Fagy!
Nagyjából egy év volt, mire elkészült, és közben már tudatosan igyekeztünk felépíteni a marketinget is köré (már ami az erőnkből, tudásunkból és fantáziánkból telt - lásd a beszúrt videókat), úgyhogy az együtt rajzolós találkozók alkalmával olyan stripeket készítettünk stafétázva, amikben a busók voltak a főszereplők. A cél az volt, hogy mire a kötet megjelenik, az olvasók már ismerjék a szereplőket, úgyhogy ezeket a csíkokat kezdtük megosztani a különböző felületeinken Busó-járás címen.
Ha nincs ló…
Szóval, miközben készítettük a Majd ha Fagy!-ot, én beléptem az MKSZ-be (akkor már Magyar Képregény Szövetség), aztán miután beválasztottak az elnökségbe, behívtam a 5Panels tagjait is. Az MKSZ tevékenysége már akkoriban is nagyjából csak az évi két rendezvény (képregényfesztivál és Hungarocomix) megszervezésére korlátozódott, amiből mi is bőven kivettük a részünket önkéntesként.*
* Az egyik Hungarocomixra például mi készítettük el a kézműves molinót, pontosabban Molnár Gábor fújta meg festékszóróval a feliratot és a mintát a molinóra a Március 15. téren (ahol aztán még hónapokig nem kopott le a festék a járólapról utána). De mi készítettük el a jelzőtáblákat is a helyszínre, hogy ki legyen táblázva, mit hol találnak a látogatók a Millenárison, plusz a tagjaink vállalták a bejáratnál a beléptetést is.
Hogy miért csatlakoztunk az MKSZ-hez? Természetesen nem az volt a cél, hogy majd önkéntesként dolgozzunk a rendezvényeken, hiszen ezekre is ugyanúgy jelentek meg kiadványaink, és a tagság szívesebben bandázott volna a pult mögött, minthogy futkározzon a helyszínen és problémákat oldjon meg, vagy feladatokat lásson el.
Tudni kell, hogy időközben az MKSZ és az MKA (Magyar Képregény Akadémia) már összeolvadt, ami egy kényszerű lépés volt az MKA részéről, mert lényegében addigra már alig maradt aktív tagja az egyesületüknek, és a fenntartása jogilag máshogy nem volt megoldható, a megszűntetés pedig extra macerával járt volna.
Az én célom az MKSZ-ben egyértelműen az volt, hogy valamiképp “hivatalossá” tegyem szakmailag a 5Panelst. Ehhez abban láttam az utat, ha sikerül elérni, hogy a 5Panels legyen az MKSZ hivatalos alkotócsapata, ami egyértelmű presztízsemelkedést jelentett volna, plusz az MKSZ támogatása és kiadói háttere is adott lehetett volna. Ebben a formában azonban az egész nem valósulhatott meg, aminek oka pont az MKSZ-MKA fúzió volt. Fritz Zoli, az MKA akkori elnöke aztán meghívta az egész csapatot, hogy töltsük fel a kiüresedőben lévő MKA-t, ami mindenki számára nyerő helyzet lehetett volna. Egyrészt ott volt az MKA hírneve, ott volt az MKSZ-ben elfoglalt “ők az MKSZ alkotói” pozíció (ami a célom volt), másrészt ezzel az MKA is megmaradt volna, és az öröksége ment volna tovább.
Lényegében ezen a ponton érkezett el a második identitás-krízisünk: kik vagyunk és kik akarunk lenni? Lehetünk mi az MKA (az a szervezet, ahová évekkel korábban nagyon be akartunk volna kerülni), de akkor feladjuk a 5Panelst (mert vagy ezt vagy azt kellett volna promotálni a jövőben), akik viszont kezdetektől fogva voltunk. Habár a józan ész a fúzió felé terelt minket, de egy közös szavazással egyöntetűen kimondtuk, hogy mi 5Panelsesek vagyunk, és annak is kell maradnunk, így visszautasítottuk az MKA ajánlatát. Nem sokkal később - magánéleti okokból - én kiléptem az MKSZ-ből, és úgy emlékszem, hogy a 5Panels nagy része is követett, de talán nem azonnal…
Érdekesség, hogy nagyjából fél évvel ezután az MKSZ is átélt egy nagyobb krízist, ami aztán az egyesület megszűnéséhez vezetett (pontosabban egyesületi jogi formában szűnt meg létezni, az MKSZ attól még ugyanúgy ment tovább, és többek közt a Képes Kiadó jogi hátterével ugyanúgy megszervezésre került általuk az évi két rendezvény).
Fény a sötét erők mélyén
A 5Panels ezalatt tovább bővült Vadas Mátéval, Várnai Noémivel, Kiss Judittal, Halter Andrással, Sárdi Katalinnal, Vabrik Dorinával és Sándor Robival, miközben néhány korábbi tag elhagyta a fedélzetet. Talán mondanom sem kell, hogy 2012 év végére a képregényes társadalom szerzőis szcénára hatással lévő része teljesen betokosodott. Új ötletek, új utak keresése egyáltalán nem volt jellemző, és ebbe a hibába mi is beleestünk. Igaz, hogy hoztunk ki új kiadványokat, viszont a játékosságot már felváltotta az antológiák felé való elmozdulás. Ennek az is oka volt, hogy az olvasók egyre jobban megszokták a jelenlétünket a piacon, és érezhetően kevésbé voltak már megengedőek a kísérletezős képregényekkel szemben. Emellett kicsit mi is belefáradtunk az újabb és újabb játékok kitalálásába vagy az egymáshoz való alkalmazkodásba, és kényelmesebb volt egy tematika szerinti antológiába készíteni képregényt.
Volt karácsonyi kiadványunk Fagyöngyszemek címmel, de kijött az első zsebkönyvünk is, amiben a 24 órás képregényrajzolásra készített munkáinkat gyűjtöttük egybe 24 Óra címmel. A Majd ha Fagy!-ot pedig olyan jól fogadta a közönség, hogy ezen felbuzdulva Pádi - egy jóval kisebb csapattal - készített hozzá egy előzmény füzetet (Árral szemben) és következő évben egy jóval extravagánsabb folytatást (Kísért a múlt), habár a staféta módszert itt már váltotta az előre elkészített (vagy legalábbis nagy vonalakban felvázolt) forgatókönyv.
És akkor 2012 év végén olyasmi történt, amit addig mi, a rendezvényre időzített, kis példányszámos kiadványokban gondolkodó - és ebben a paradigmában megrekedt - alkotók elképzelhetetlennek tartottunk: az újságosok polcaira került egy magyar gyártású, kéthavonta megjelenő szerzőis képregényújság, a Sötét Erők. Ez pedig nemcsak hogy felrázott minket a szunnyadásból, hanem egyenesen szárnyakat adott egy új, eddig általunk sosem járt ösvény felfedezéséhez. Amivel pedig újabb krízis elé kerültünk. De valamit hagyni kell az utolsó részre is, úgyhogy: folyt. köv.
Tálosi András (Spuri) - a Bubi Bolt szerkesztője
